A Tapolca ellen javíthat a Haladás II.

Az NB III-as labdarúgó bajnokság 24. fordulójában a Szombathelyi Haladás II. a Tapolcát fogadja pénteken délután négy órától.

A zöld-fehérek négy győztes meccs után a múlt héten nem bírtak az éllovas Hévíz gárdájával, így most az utolsó előtti helyezett ellen javíthat Simon Attila gárdája.

– Szeretnénk folytatni remek sorozatunkat hazai pályán. Mentálisan nem vetett vissza minket a Hévíz elleni 4-1-es zakó, hiszen úgy gondolom, hogy a vereség ellenére is méltó ellenfelei voltunk a zalaiaknak. Nagy gondban voltam, hogy ki legyen a középhátvédünk, végül a felnőtt csapat segített, így megoldódott a kérdés. Természetesen győzelmet várok csapatomtól. Helyzetünket nehezíti, hogy Berningre és Nagy Bálintra sérülés miatt nem számíthatok, Farkas pedig eltiltás miatt hiányzik – mondta honlapunknak Simon Attila edző.

A Haladás várhatóan a Mursits – Tar, Balassa, Devecseri, Szvoboda – Kalász, Szakály, Kovács I. – Czafit, Ugrai, Gyurján összeállításban lép pályára.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!