Szombathelyi Haladás - Budapest Honvéd 1-0. Online közvetítés

A Soproni Liga 26. fordulójában, ma este hét órától a Budapest Honvédot fogadja hazai pályán a Szombathelyi Haladás. Kövesse nyomon velünk online közvetítésünket!

Több változás is van a vendégeknél a kedden, hazai pályán, Siófoktól 2-0-s vereséget szenvedett csapat összeállításában, így a Budapest Honvéd Tóth I. - Vukmir, Debreceni, Filó, Takács - Lungu, Hidi, Maróti, Vukmir, Vólent - Diego tizeneggyel kezd Szombathelyen.

A vasiaknál sikerült összedrótozni Molnár Balázst, így a Csertői-csapat a következő: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Kuttor, Tóth P. - Vörös, Molnár, Iszlai - Oross, Kenesei, Sipos N.

A mieink fekete-zöldben játszanak, a Honvéd fehér mezben, piros sportszárban.

A játékot a mai magyar bírói kar legjobbja, Kassai Viktor vezeti, segítői Erős Gábor és Vámos Tibor.

A térfél- és kezdésválasztásnál két egykori csapattárs, Tóth Péter és Tóth Iván dönt. A Hali fog kezdeni, és a Bartók Béla körúti kapura támadunk először.

Három perc telt el, egyelőre különösebb lehetőség nélkül.

Ötezer torokból szól a Hajrá Hali - ötvenen jöttek el Kispestről szorítani csapatukért.

A Honvéd 4-2-3-1-ben játszik: csak Vólent maradt fenn a támadósorban.

Néhány zászlócsere is történt: több kispesti drapéria kikerült a Hali-tábor elé, szimbólizálva a két együttes szurkolótáborai közötti barátságot.

9. perc: Kapuralövés még mindig nem volt. Egy bal oldali kispesti akció végén Fazakas elé került a labda, aki a 16-osról lőtt, de Siposban elakadt a labda.

Helyzet továbbra sincsen - valamivel többet azonban a vendégeknél van a labda.

15. perc: Schimmer bedobása után Oross-Vörös volt a labda útja: a Hali 14-ese lőtt, de Filóról kipattant a labda.

19. perc: Kenesei lágyan ívelt középre egy jobb oldali szögletet: Oross centikkel csúsztatta mellé a labdát.

21. perc: Schimmer szemfüles labdaszerzés után legyalogolt az alapvonalig, középregurítását Filó és Tóth I. együttes erővel tuszkolták szögletre.

22. perc: Tíz emberrel van a Haladás: Oross ütközött Tóth Ivánnal, ápolni kell a Hali támadóját.

Darabó doki és Fischl gyúró munkája eredményes volt, Oross visszatért a pályára.

És a ziccer kimaradt... Kenesei lépett be a 16-oson belülre, középretálalt Orossnak, aki már csak Tóthtal állt szemben, ám kézen lőtte a hálóőrt.

Fölényben van a Haladás: a ziccer kihagyása egyelőre nem vetette vissza együttesünket.

36. perc: Debreceni brutális módon felrúgta a kiugró Sipost, ám mivel utolsó előtti ember volt, így csak sárga kártyát kapott.

Úgy tűnik, a kispestieknek megfelel az egy pont, elrúgdalják a labdákat, nem akarnak futballozni.

39. perc: Góllá érett a fölény! Sipos végezhetett el szabadrúgást a 16-os sarkától. Lapos középre gurított, Kenesei visszalépett az ötösről és a lábak között 9 méterről laposan a hálóba lőtt, 1-0.

45. perc: Sipos passzával Kenesei került ziccerbe, átemelte Tóthot, a labdát pedig a gólvonal környékéről húzta ki Filó - az asszisztens nem ítélt a javunkra.

45. perc: A bánkódás közepette Vólent került ziccerbe a másik oldalon, lövésébe Kuttor vetődött bele, így szögletre került a labda.

Egy félidőnyi játék után a futballt játszó és közönsége támogatását élvező Haladás megérdemelten vezet.

A Haladás jött ki előbb az öltözőből.

A vendégek indították útjára a labdát a második félidő kezdetén.

47. perc: Szabálytalanságból indult meg a vendégakció, minek végén Diego lőtt a hosszú felső sarok fölé.

50. perc: Sipos ment el jól a bal szélen, és csak a harmadik ellenfele tudta szerleni: Filó vágta szögletre a labdát.

Nem csak hangban, látványban is erős a Hali-tábor: zöld görögtüzek gyúltak a táborban!

52. perc: Guzmics hozta fel a labdát, jól tette azt Sipos elé, aki kettőt tolt rajta, majd jobbal 26 méterről fölélőtt.

55. perc: Guzmics csúszott el a labdával, Vólent lecsapott rá, majd 18 méterről a rövid felső sarok mellé lőtt.

56. perc: Moreira játszik tovább Maróti helyén.

60. perc: Moreira 16 méteres szabadrúgását látványosan ütötte ki Rózsa.

62. perc: Újabb vendégcsere: Diego helyett Dieng.

65. perc: Kenesei bal oldali, 34 méteres szabadrúgásába senki nem ért bele, így Tóth könnyedén szedte fel azt.

67. perc: Bal oldali kispesti akció végén Dieng lőtt 9 méterről az oldalhálóba.

73. perc: Sipost kell ápolni - közben cserélt a Honvéd Dobos játszik Fazakas helyen.

74. perc: Vólent rúgta meg Molnárt - ez is sárga lap.

76. perc: Vukmir rugdosását most unta meg Kassai: ezúttal Sipost rúgta fel a szerb, de sárgát csak most kapott először.

79. perc: Vörös taktikai szabálytalanságért kapott sárga kártyát - jogosan.

Az utolsó öt perc jön - a kispestiek jönnek előre, egyelőre a Kuttor-vezette védelemről kipattan minden labda.

86. perc: Skriba kap lehetőséget Kenesei helyén.

88. perc: Tóth középreadását Kuttor bólintotta kapura, az túljutott Tóth Ivánon, de Filó megint a gólvonalról vágta ki a labdát.

Két perc a hosszabbítás.

Vége! Egy hét alatt kilenc pontot gyűjtött a Haladás!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!