Szombathelyi Haladás - FC Fehérvár 2-1. Online közvetítés

A Soproni Liga 17. fordulójából elmaradt mérkőzésén, ma este hét órától a Fehérvárt fogadja hazai pályán a Szombathelyi Haladás. Kövesse nyomon velünk az eseményeket!

Borult idő, és jó 20 perccel a kezdés előtt talán ezer néző van a Rohonci úton. A keddi meccsnap nem a legszerencsésebb, ám pénteken ismét pályára kell lépnie a vasiaknak, hiszen az MTK vendégei lesznek a Csertői-fiúk.

A Fehérvár FC Sebők - Lázár, Radovics, Horváth, Andics - Szakály, Farkas, Polonkai, Nagy D. - Alves, Vujovics összeállításban játszik.

A hazai csapat a következő összeállításban lép pályára: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Kuttor, Tóth P. - Molnár, Vörös, Iszlai - Oross, Kenesei, Sipos

Kuttor Attila a Haladás védője a mai mérkőzésen lép pályára 540. alkalommal, így beéri a csúcstartó Illés Bélát. Gratulálunk! A Haladás fekete-zöldben, a vendég Fehérvár pedig tiszta Fehérben a zöld gyepen.

Borongos időben kb. 3500 néző előtt a hazaiak indítják útjára a labdát.

1. perc Sipos jobbról tekert egy szabadrúgást középre, a labda Kuttor fejé csúszott meg és úgy ment el a jobb kapufa mellett.

6. perc Kenesei továbbított egy labdát Tóth Péterhez a védő balról a 16-os vonaláról az oldalhálóba vátga a labdát.

20. perc Kenesi az bal oldalról alapvonaltól 30 méterre végezhetett el egy szabadrúgást. A jobb alsóba tartó labdát biztosan fogta Sebők.

12. perc A vendégek támadgatnak és sikrül is lövéssel befejezniük egy támadást Polonkai lött az égbe...

Andic sokat keverget a bal oldalon nem igazán tudjuk tartani.

16. perc Nagy Dániel jobb oldali szögletét Vujovics csúsztatta a jobb alsó sarokba. 0:1

26. perc Kenöt lökték fel a 16-os bal oldalánál, de a síp néma maradt

28. perc Vörös baloldali szöglete után a hosszó saroknál álló Kenesei luftot fejelt, nagy lehetőség volt...

31. perc Oross 22 méterről tüzelt, a középre tartó labdát Sebők biztosan ölelte magához.

33. percben Iszlai szerelte üggyel-bajjal a 16-osunkon belül cselezgető Nagy Dánielt.

37. perc Sipos egy felpörgő labdát 19 méterről a jobb alsó mellé durrantott.

41. percben Polonkai vágta fel Vöröst a kaputól 28 méterre, Sipos szabadrúgása után azonban a Fehérvár kontrából veszélyeztetett.

Vége az első félidőnek, a bekapott gól után folyamatosan próbálkozunk, de a vendégek konrajátéka életveszélyes.

A szönetben Oross helyett Rácz Ferenc lépett páyára a Haliban.

Goooóóóóóólll! 47. percben Schimmer jobb oldali beadását Kenesei csústttatta a kapu jobb oldalába. 1:1

A gól után rötön ismét helyzetbe került Kenő, de az oldalhálóba vágta a lasztit. Nagy helyzet volt.

Az egyenlítő gól után sajnos a Fehérvár lép fel támadólag.

60 perc Óriási helyzetett hagytubk ki, előbb Kenő majd Sipos lőhetett a 16-oson belül, a védőkről azonban nagy nehezen Sebőkhöz került a bőrgolyó.

65. percen Iszali a félpályánal felrúgta Andicot, sárga káryát kapott.

Sajnos ismét a vendégek támadnak többet...

Vezetünk!!!!!!!!! A 70. percben Kenesei küzdött meg a labdáért Ami Sipos elé került, a Balszélső egyből Vöröshöz továbbított, aki a kilépő kapus mellett 14 méterről a kapu bal oldalába gúrított. 2:1

73. perc Polonkai helyett Sitku a pályán

74. perc Farkas sárgult be

Két perc alatt mindkét kapus bemutatott egy-egy nagy bravúrt, előbb Guzmi csúsztatását tolta ki Sebők majd Rózsa mentett Sitku fejesénél.

Szorít a Fehérvár!

87. perc Iszali helyére Kovács Zsolt áll

89. perc Kenesei helyére Simon Attila állt

Két perc a hosszabítás..

VÉGE! Sorozatban negyedszer győzőtt a Szombathelyi Haladás!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!