A mérkőzés előtt jó a hangulat a játékosok körében. A focisták azon viccelődtek, hogy túl kicsi az öltöző, ezért várakoznak inkább a lelátón. Reméljük, hogy a jó kedv kitart az összecsapás végéig, hiszen az azt jelenti, hogy a Haladás már ma megszerzi a hőn áhított bronzérmet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!