A Haladás II. is két góllal nyert

Az NB III-as labdarúgó bajnokság Bakony-csoportjának 27. fordulójában, ma délután az Illés Béla Football Akadémia pályáján fogadta a Répcelakot a Haladás II.

Jól kezdtek a hazaiak, Kovács István góljával már az 5. percben megszerezték a vezetést. A félidő előtt még Skriba is betalált, így kétgólos Haladás előnnyel fordultak a csapatok.
A második félidő közepén ismét Skriba volt eredményes, eldöntve ezzel a találkozót. A lefújás előtt még Takács szépített, igaz ekkor már 10 emberrel játszottak a fiatalok.
Mivel a Sárvár kikapott Bükön, Simon Attila együttese három pontra megközelítette a negyedik helyen álló vasi riválist.

Folytatás jövő héten szombaton, Celldömölkön.

Szombathelyi Haladás II. – Répcelak 3–1 (2–0)

Vezette: Borbás (Töreky, Pujcsek)

Gólszerzők: Kovács I., az 5. percben, Skriba, a 33. és a 73. percben, illetve Takács Sz., a 89. percben

Haladás II.: Mursits – Szvoboda, Balassa, Kalász, Devecseri – Molnár Z., Horváth D., Kovács I. – Skriba, Andorka, Szalai R.

Répcelak: Heinrich – Németh Z., Joó, Varga G., Szandi – Takács P., Bujtás, Tamási, Csordás – Pokmecz, Takács Sz.

Kiállítva: Molnár Z., a 80. percben

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!