A hétvégén huszonkettedik alkalommal rendezték meg a szerbiai Noviszadban az 1991-es korosztály számára kiírt 6 csapatos labdarúgó tornát, melyen a hazai Vojvodina együttesén kívül a Partizan Beograd, a szerb korosztályos válogatott, a Sparta Rotterdam és a Crvena Zvezda vett részt. A szombathelyi Illés Béla Football Akadémia egy évvel fiatalabb, '92-es korosztállyal indult.
Az együtteseket két csoportra osztották, a körmérkőzések során Simon Attila gárdája 3-0-ra kikapott a Vojvodinától, majd 2-0-ra a Partizantól. Az ötödik helyért rendezett találkozón aztán 2-0-ra megverték a Sparta Rotterdamot.
Simon Attila edző: Ez az egyik legerősebb torna Európában. Óriási megtiszteltetés a külföldi csapatoknak, ha ezen a kupán részt vehetnek. Egy évvel idősebbek ellen játszottunk, remélem, hogy ez az erős mezőny jó hatással lesz az akadémiai játékosok fejlődésére. Az ötödik hellyel nem, de a mutatott játékkal viszont elégedett vagyok. Az első két meccsen is eljutottunk helyzetekig, a gólok azonban elmaradtak. A mi csoportunk jóval erősebb volt, mint a másik. Ezen azonban már kár keseregni, ilyen a szerencse.
A zöld-fehérek augusztus 6-án, Kassán hasonlóan nívós nemzetközi tornán vesznek részt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!