A Hali 2010 februárjában kezdi a Ligakupát

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette a 2009-2010-es Ligakupa sorsolását. Idén csak a Soproni Ligában szereplő együttesek szerepelnek a küzdelemsorozatban.

A tizenkét élvonalbeli csapatot (a nemzetközi porondon érdekelt Debreceni VSC-TEVA, Újpest FC, Szombathelyi Haladás és Budapest Honvéd csak februárban, a középdöntők során kapcsolódik be) két csoportra osztották, mindkettőből az első két helyezett jut tovább. Az A-csoportba a Kecskemét, az MTK, a Diósgyőr, a Vasas, a Nyíregyháza és a Ferencváros, a B-be pedig a Paks, a Győr, a Zalaegerszeg, a Fehérvár, a Kaposvár és a Pápa került.

A csoportmérkőzések július 22-én kezdődnek, s az év végéig tartanak, a középdöntők - amelyekbe már a négy kupacsapat is bekapcsolódik - februárban veszik kezdetüket.

2010. február 24-én hazai pályán játssza első Ligakupa-meccsét a vasi gárda. Az első ellenfél az A-csoport első helyezettje lesz. Március 3-án a B jelű kvartett másodikjának vendégeként lép fűre a Hali, majd március 10-én Újpest-Haladás mérkőzés lesz. A csoportkör "visszavágói" március 17-én, 24-én és 31-én lesznek, míg a döntő, ahol az A és B négyes első helyezettje csap össze, április 28-án.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!