Győzelem minden áron – A Kecskemétet fogadja a Haladás

A tavalyi év két meglepetéscsapata találkozik ma este a Rohonci úton. Mindkét félnek égető szüksége van a győzelemre. A Haladásnak azért, hogy elkerüljön a kiesési zónából, a lila-fehéreknek pedig azért, hogy felzárkózzanak a középmezőnybe.

A találkozót honlapunkon online közvetítjük.

Csapatként kell funkcionálni

Tóth Péter, a Haladás csapatkapitánya bízik benne, hogy jót tett a gárdának a két napos sitkei edzőtábor, és végre elmozdulnak a tabella utolsó helyéről. Ehhez persze az kell, hogy este megverjék a Kecskemétet.

– Győzelemre számítunk, hiszen ahhoz, hogy céljainkat elérjük, ma muszáj nyernünk. Ha nem is szép játékkal, de mindenáron meg kell szereznünk a 3 pontot. Jelen helyzetünkben az sem számít, hogy gólgazdag vagy éppen egy egygólos meccs lesz, egy a lényeg, többet rúgjunk, mint az ellenfél. Megmondom őszintén, nincs sok információm a Kecskemétről, azt tudom, hogy a keretük 80-90 %-a együtt maradt tavaly óta. Masszív, jó erőkből álló együttes, nem szabad őket lebecsülni. Csapatként kell funkcionálnunk mind támadásban, mind pedig védekezésben, és akkor meglehet a siker. Ebben talán nagy segítségünkre lehetett a sitkei csapatösszetartás is – mondta Tóth.

Tóth Péter győzelmet vár
Lovagi Milán

Tovább a megkezdett úton

Tomiszlav Szivics, a KTE mestere Róth Antallal ellentétben mindenkire számíthat csapatából, sem eltiltott, sem sérült nincs a lila-fehéreknél. Az edző abban bízik, hogy visszatérnek a régi kerékvágásba.

– Nincs jó formában a Haladás, amely a héten edzőváltáson is átesett. Úgy gondolom, a tabellán elfoglalt helyezésük nem fedi a valóságot. Mi azonban csak magunkkal szeretnénk foglalkozni, a saját hibáink kijavításával törődünk. Remélem, hogy a kupában való továbbjutás és a Honvéd elleni győzelem erőt ad csapatunknak, és visszatérünk a régi kerékvágásba. Égető szükségünk lenne egy győzelemre, szeretnénk folytatni sorozatunkat – mondta Szivics.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!