Máté Csaba együttese, izgalmas jó meccset játszott, az NB III-as bajnokság egyik éllovasával a Lipóttal. A találkozón öt gól esett, szerencsére ebből mi hármat rúgtunk. Iszlai és Szalai mellett Horváth Detre volt eredményes. A csatár a 91. percben döntötte el a három pont sorsát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!