Múlt héten többen is hiányoztak az edzésekről betegség miatt. Úgy tűnik azonban, erre a hétre mindenkinek sikerült meggyógyulni. Rácz Ferenc és Skriba Máté visszatért ugyan, de 21-én megint a válogatott keretéhez kell utazniuk.
Guzmics Richárd, Simon Attila, Csontos Zoltán és Kuttor Attila is több edzést kihagyott betegség miatt, mára azonban valamennyien meggyógyultak. Jó hír, hogy a sérült Tóth Péter a hét eleji külön edzések után bekapcsolódhatott a közös gyakorlásba is.
A csapattal készül az U19-es válogatott összetartásáról hazatérő Rácz Ferenc és Skriba Máté. Igaz a focistáknak 21-én ismét el kell utazniuk a nyíregyházi Európa-bajnoki selejtezőre készülő nemzeti csapathoz.
Ráczéknak tehát biztosan ki kell hagyni a Vasas elleni bajnoki és a Zalaegerszeg elleni Magyar Kupa visszavágó mérkőzést.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!