Csornára megy a Haladás II.

Közvetlen riválisához utazik az NB3-as csapat.

Két 18 pontos csapat csatájában Haladás győzelmet vár Máté Csaba. A zöld-fehérek edzője szerint a táblázat ezúttal nem csalóka, valóban egyenlő erők küzdelme várható holnap.
A mérkőzés 14 órakor kezdődik.

- A tabellán elfoglalt helyezések is azt mutatják, hogy egy jó csapat ellen fogunk játszani. Képzett játékosokból állnak, nagyon kell koncentrálnunk, tudásunk legjavát kell nyújtanunk ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Szeretnénk az elmúlt hetek egyéni, illetve csapat formáját átmenteni erre a meccsre. Bízunk benne, hogy sikeresek tudunk lenni. Biztosan változtatni kell az összeállításon, hiszen jó páran sérültek. Kalász, Nagy Bálint és Szvoboda például biztosan nem játszhat. Lesznek visszajátszók is a felnőtt csapatból, ám egyelőre neveket nem tudok mondani, így kezdőcsapatot sem.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!