Hatalmas média érdeklődés mellett a LEGEA boltban mutatták be Krilov István és Unger Richárd könyvét. A Bronzkor, ahogy a szerzők fogalmaznak, Budakalásztól Borasig mutatja be a Haladás kalandos öt évét.
A könyv két részből áll. Az elején az öt év legemlékezetesebb pillanatait eleveníti fel a két – Haladás szimpatizáns – szerző. Benne van szívük, lelkük.
A Bronzkor második része minden adatot, mérkőzés jegyzőkönyvet tartalmaz az NB2-ben kezdődő, majd a svédországi Elfsborg elleni Európa Liga párharccal befejeződő időszakról.
Izgalmas, igényes, jó könyv született a Haladásról. Minden zöld-fehér szimpatizáns könyvespolcán ott a helye.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!