Pár perccel ezelőtt meglett a szombati mérkőzésen elájult Fontos Haladás győzelem - Hordágyon vitték le az ájult Simont 2009. November 07. 22:59 Haladás játékos, Simon Attila CT vizsgálata. A vizsgálatot végző orvos megállapította, hogy szerencsére nincs nagyobb baj.
- Attila jól van, és most ez a legfontosabb - mondta honlapunknak Tóth Miklós managerigazgató. Ijesztő volt, amikor a pályán elvesztette az eszméletét, valószínű korábban kapott egy ütést a nyakára és ezt követően szenvedett agyrázkódást, ami miatt összeesett. Beszéltünk az orvossal, nincs nagy baj, de a biztonság kedvéért benntartják két napra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!