A kardiológián vizsgálják tovább Simon Attilát

Idegsebészeti beavatkozásra nincs szükség a játékosnál.

Szerencsére egyre jobban van Simon Attila, aki a hétvégi Nyíregyháza elleni mérkőzés 74. percében ájult el. Már kikelhetett az ágyból, de haza még nem engedik. Legalább három napig még vizsgálatok várnak rá.

– Idegsebészeti beavatkozásra nincs szükség, a kardiológián vizsgálják tovább Attilát – mondta érdeklődésünkre Tarabó Zoltán, a Haladás csapatorvosa. Túl sok idő telt a fejelés és az ájulás között, nem lehetünk 100%-ig biztosak abban, hogy csak ez volt a rosszullét oka. Megvizsgáljuk, nincs-e szívritmuszavar, nincs-e más probléma. Huszonnégy órás megfigyelésnek is alávetjük. Három napig még biztosan folytatódnak a vizsgálatok.

Érdeklődtünk a csigolyarepedésről is, amit tegnap több sajtóorgánum is közölt a játékosról.

– Nem igényel műtétet, a CT egy gombostűfejnyi elváltozást mutatott. Öt nap múlva megint elvégezzük a vizsgálatot, azt gyanítom, arra teljesen rendbe jön – mondta Tarabó.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!