Oross és Sipos sérült

Csak este lesz végleges keret a szombati teremtornára.

Holnap Tatabányán játszik a Szombathelyi Haladás. A teremtornára utazó keretet csak ma délután jelöli ki Róth Antal vezetőedző, de Vörös Csaba technikai vezetőtől megtudtuk, hogy Rózsa, Gőcze, Schimmer, Tóth P., Rajos, Molnár, Rácz, Skriba, Bogdanovics, Nagy, Irhás és Iszlai a dolgok jelenlegi állása szerint ott lesz a keretben.

Biztos kihagyja a holnapi tornát a kisebb sérüléssel bajlódó Oross Márton és Sipos Norbert is.

A Haladás programja

10:30 Orosháza–Szombathelyi Haladás
13:30 Szombathelyi Haladás–DVSC-TEVA
15:30 Szombathelyi Haladás–FK DAC Dunaszerdahely

A két csoport első két helyezettje jut az elődöntőbe. 16:30 órakor kerül sor az első elődöntőre az "A"-csoport első, és a "B"-csoport második helyezettje között. Ezek után az "A"-csoport második, és a "B"-csoport első helyezettje mérkőzik a döntőbe jutásért. 18:00 órától bronzmeccs, fél héttől pedig a torna döntője jön.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!