Az első percekben megilletődötten kezdett a Szombathelyi Haladás. Az Újpest uralta a játékot, és többször csak a szerencsének, vagy éppen a jól játszó Guzmicsnak köszönhettük, hogy nem kaptunk gólt. Ahogy teltek a percek, úgy jött ki a Haladás a sündisznóállásból, és alakított ki helyzeteket. Schimmer beadásai rendre veszélyt jelentettek. Gólt azonban egy szép egyéni megoldás után lőttünk, Igor Bogdanovic talált be, aki a 45 perc alatt végig motiváltan játszott és jól focizott. A játékrész hajrájában még Rajczi Péter egyenlíthetett volna, ám Rózsa óriási bravúrral védte a felső léc alá tartó bombáját.
A második negyvenöt percre mindkét együttes lecserélte a teljes csapatát. Így alaposan változott a játék képe is, hiszen ha a két „B” csapat névsorát végignézzük, elég szembetűnő volt a vendégek fölénye. A pályán ez annyira nem mutatkozott meg, de egyértelmű volt a lilák fölénye, amit gólra is váltottak. Simon Attila előbb büntetőből, majd akcióból talált be. Ennek a játékrésznek a végén nekünk adódott hatalmas egyenlítési lehetőségünk. Iszlai kapufája után Skriba rúgta öt méterről az üres kapu fölé a játékszert.
A második félidőben két próbajátékos is pályára lépett. A Székesfehérvárról érkező Kocsis Gábor a középpályán, míg a 19 éves román, Ardelean Petre a középső védő posztján játszott. Ő egyébként hazája bajnokságának másodosztályából érkezett. Sorsukról később dönt a vezetőség.
A Haladásból sérülés miatt Kenesei, Kovács, Sipos, Rajos és Oross hiányzott. Utóbbi holnap kezdi el az edzéseket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!