Kalász és Farkas góljával győzött a Haladás II.

Újabb fiatalok debütáltak a csapatban. Jó iramú edzőmérkőzésen, megérdemelten nyert Máté Csaba együttese a Körmend ellen.

Szombathelyi Haladás II. - Körmend 2-0 (1-0)

Illés Béla Football Akadémia

Gólszerzők: Kalász és Farkas

Haladás II.: Dombó – Szvoboda, Bezdi, Szalai Á., Farkas – Tar, Szakály, Kalász, Burcsik – Radó, Dancsecs.

Csereként pályára lépett még: Nagy B., Jagodics, Halmai, Milkó

Máté Csaba: A találkozón a '93-as születésű, Dancsecs Dániel, valamint két '94-es születésű, Halmai Ramon és Milkó Attila először szerepelt a csapatban. Mindenképp pozitívum, hogy jól helytálltak. Elég hideg volt, és a pálya is egy kicsit csúszósabb volt a szokásosnál. Ennek ellenére az iramra nem lehetett panasz, a helyzetek alapján megérdemelten nyertünk.

Folytatás holnap délelőtt 11 órától Pápán, a Lombard II. ellen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!