Másodszor is legyőzte az Ajkát a Haladás

Szoros csatát hozott a Szombathelyi Haladás Ajka elleni második edzőmeccse. Az Illés Akadémia műfüves pályáján játszott találkozó első 45 perce után döntetlenre álltak a csapatok.

A második félidőben aztán Simon vette észre Nagyot a kapu előtt, a csatár pedig könyörtelenül kihasználta az adódó lehetőséget.

Szombathelyi Haladás – Ajka 2-1 (1-1)

Gólszerzők: Kuttor, Nagy G. ill. Kovács

Haladás: Gőcze (Szép) – Csontos, Kuttor, Lengyel, Pados – Lattenstein, Irhás – Nagy G., Kovács I. (Kovács Zs.), Rácz (Ugrai) – Simon A.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!