Soproni VSE – Szombathelyi Haladás II. 1-3 (1-2)
Gólszerzők: Ugrai (2), Kovács I.
Haladás II.: Dombó – Udvardi, Szvoboda, Nagy B., Farkas – Horváth D., Kalász, Kovács I. (Halmai), Burcsik (Molnár) – Ugrai (Lippai), Szalai R.
Máté Csaba: Nagyszerű körülmények között játszhattunk edzőmeccset egy jó ellenféllel. Sopronban továbbra is a bajnoki címről álmodnak, tehát egy nagyon motivált gárda ellen győztünk. A felkészülés eddigi legjobb teljesítményét nyújtották a srácok. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy ilyen jól még nem láttam őket játszani. Sokat birtokoltuk a labdát, sok helyzetünk volt, az ellenfél pedig csak egy szerencsétlen öngóllal tudott egyenlíteni. Teljesen megérdemelten nyertünk. Ezeken a meccseken egyébként szándékosan nem cserélünk sokat, hogy a terhelés is meglegyen a fiatalok számára.
A Haladás II. legközelebb jövő szerdán, az Oberwart ellen játszik. A találkozóra az Illés Béla Football Akadémia műfüves pályáján kerül sor, este hét órakor.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!