Nem sikerült jól a Ligakupa rajtja a Szombathelyi Haladásnak. Noha sokáig vezettünk, végül pontot sem szereztünk a Paks ellen. A visszavágásra nem kell sokat várni, hiszen kedden az Illés Akadémia műfüves pályáján ismét megmérkőzünk Gellei Imre csapatával.
Nincs még kezdőcsapat
Simon testvérek felépültek, viszont biztosan kihagyja a holnapi találkozót Gőcze Gergő. A kapusnak eltörött az orra. Kérdéses Iszlai Bence pályára lépése, ő betegséggel küszködik. Bemutatkozhat viszont Paternotte, akinek megérkeztek a papírjai.
- Jó az, hogy ilyen rövid időn belül van lehetőségünk visszavágni a Paksnak. Szinte mindenben kell javulnunk, hogy ez sikerüljön. A bosszantó az, hogy a játék képe alapján még így sem érdemeltünk vereséget. A foci azonban egy racionális játék, céltudatosabban kell focizni ahhoz, hogy nyerjünk.
Róth Antal vezetőedző kezdőcsapatot egyelőre nem tudott megnevezni.
A mérkőzést honlapunkon online közvetítjük.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!