A győzelem ezúttal is elmaradt, ezúttal azonban már nem maradt pont nélkül a Szombathelyi Haladás.
Az első félidőben több veszélyes akciót is vezetett a Haladás, ám Orossék nem tudtak a kapuba találni.
Fordulás után aztán tovább esett az amúgy sem magas mérkőzés színvonala. Több helyen is változtatott együttesén Róth Antal vezetőedző, elsősorban Rácznak sikerült némi színt vinni a zöld-fehérek játékába.
Összességében a végeredmény igazságosnak mondható.
A Haladás legközelebb az NB I tavaszi nyitófordulójában, szombaton délután, a Ferencváros ellen lép pályára.
Mestermérleg:
Róth Antal: Két ellentétes félidőt láthattunk. Az első játékrészben jól játszottunk, több alkalommal is betalálhattunk volna. A fordulás után aztán szétesett a játékunk, elől és hátul is sokat hibáztunk.
Gellei Imre: Nagyon örülök, hogy pontot tudtunk szerezni idegenben, ezzel ugyanis megmaradtak továbbjutási esélyeink. Úgy gondolom, mindkét együttesben akadtak olyan labdarúgók, akik a hétvégi bajnokin is pályára fognak lépni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!