A második félidőben kiütötte a Haladás a Fradit

Megszerezte első győzelmét a Ligakupában a Haladás. Az első félidőben még csak a sérüléséből felépült Kenesei, a másodikban aztán már Simon, Irhás és Skriba is betalált.

90. perc: Vége a mérkőzésnek. Vastaps a Rohonci úton. A Haladás második félidei jó játékának köszönhetően megérdemelt győzelmet aratott.

88. perc: Joaquin kapta meg második sárga lapját. Tíz emberrel fejezi be a meccset a Fradi.

86. perc: Szakály is besárgult.

81. perc: Adnan kapott sárga lapot.

80. perc: Devecseri-Nagy Z. csere a hazaiaknál.

79. perc: Rajos adott középre a jobb oldalról, Simon lehúzta a fejét, Skriba pedig levette a labdát, majd a kapu bal oldalába lőtt. 4-1

73. perc: Skriba cselezgetett, majd lőtt 21 méterről, szemből, gyenge lövését Haber könnyen felszedte.

71. perc: Mamic kapott labdát a jobb oldalon, betört a tizenhatosunkra, elrúgta Szép mellett, de a visszafutó Kuttor kirúgta a játékszert, még a gólvonal előtt. Nagy helyzet volt.

69. perc: Csere a Haliban: Lattenstein le, Szakály be.

Szombathelyi Haladás - Ftc
Irhás is betalált. Tekintse meg második galériánkat!
Unger Tamás

66. perc: Hamar jött a válasz. Simon Attila ugratta ki Irhást, aki 13 méterről, jobbról, a kifutó Haber mellett a kapu bal oldalába lőtt. 3-1

65. perc: Paternotte buktatta Mamicot a tizenhatoson belül. 11-es és sárga lap a Haladás védőjének! Szép jobbra vetődött, Lipcsei pedig a kapu bal oldalába lőtt. 2-1

61. perc: Skriba állt be Diouf helyére.

61. perc: Joaquin lőtt kapura 16 méterről, a jobb oldalról. Szép leért a jobb alsó sarokra, és nagyot mentett. A labda Mamic elé került, aki hiába lőtt a kapuba, már lesen állt.

58. perc: Irhás végzett el szögletet a jobb oldalról. Paternotte fejelt, Haber pedig alászaladt a labdának, ami így Diouf elé került. A szenegáli játékos nagy helyzetben, öt méterről a kapu fölé emelt.

52. perc: Joaquin kapott sárga lapott, az iménti eset reklamálásáért.

52. perc: Irhás kapott labdát a jobb oldalon, a tizenhatoson belül. A partjelző lest intett, a Ferencváros védői megálltak, a játékvezető azonban jól látta, hogy vendég lábról került a labda a Hali csatárához, így továbbot intett. A megálló játékosok közül Simon Attila eszmélt először, az ide-oda pattogó labdát 16 méterről rárúgta, az pedig Haber hasa alatt a Fradi kapujában kötött ki. 2-0

51. perc: Irhás lőtt jó 30 méterről, a bal oldalról, jócskán fölé.

47. perc: Kulcsár vezette fel a labdát, majd váratlanul kapura lőtt, 25 méteres bombáját Szép kitolta a léc alól.

46. perc: Irhás indította Dioufot, aki megiramodott a jobb szélen, lefutotta védőjét, betört a tizenhatoson belülre, majd lőtt, Haber azonban a helyén volt, és védett.

46. perc: Elkezdődött a második félidő. Kettőt is cserélt a szünetben Róth. Kenesei és Sipos jött le, Simon Attila és Rácz állt be. A Fradi nem változtatott.


Haladás : FTC
Kenesei rögtön góllal tért vissza. Tekintse meg első galériánkat!
Lovagi Milán

45. perc: Vége az első félidőnek. Szilasi egy másodpercet sem hosszabbított.

44. perc: Sipos adott mesteri passzt a védők között kilépő Keneseinek, aki levette a labdát, elhúzta a kifutó Haber mellett, és a kapuba lőtt. 1-0

43. perc: A Fradi támad, sokkal többet van náluk a labda. Mi inkább kontrákra rendezkedünk be. Több-kevesebb sikerrel. De inkább kevesebb...

42. perc: Lattenstein faultolt, Szilasi sárga lapot adott neki.

41. perc: Devecseri szerzett labdát a saját térfelén, megindult, középen csak Kenesei helyzekedett, így ő inkább lövésre szánta el magát, jó 25 méterről. Haber könnyedén hárított.

40. perc: Shaw lőtt kapura 17 méterről, a bal oldalról. A labda jócskán mellé ment.

34. perc: Ezt most megúsztuk... Shaw passzolt a jobb oldalon felfutó Mamichoz, aki 15 méterről kilőtte a jobb kapufát, a labda Kulcsár elé került, aki a bal oldalról lőtt, Szép nagy bravúrral hárított.

26. perc: Lipcsei végzett el egy szabadrúgást a jobb oldalról. Középre adását Mamic hat méterről fejelte kapura. Szép leért a jobb alsó sarokba és nagy bravúrral védett.

23. perc: Kenesei lőtt kapura 20 méterről. Fölé.

22. perc: Schembri adott középre a jobb oldalról, a labda élesen szállt be, senki nem ért bele. Veszélyes akció volt.

19. perc: Kuttor rúgta fel Mamicot. Sárga lap a "jutalma".

18. perc: Kenesei-Diouf-Irhás formás akció végén utóbbi elé került a labda, a Hali csatára azonban nem tudott kapura rúgni, elvesztette a labdát, így oda lett az ígéretes lehetőség.

12. perc: Lipcsei adott középre a bal oldalról, Alcantara fejese azonban fél méterrel mellé szállt.

5. perc: Az első helyzet: Irhás középre gurítását Kenesei a 16-os vonaláról, jobbal a jobb kapufa mellé rúgta.

1. perc: Kuttor és Lipcsei közül utóbbinak kedvezett a szerencse a feldobásnál. A vendégek kezdik a meccset.

A Haladás fekete mezben, fekete nadrágban és fekete sportszárban lép pályára, míg a Fradi zöld-fehér csíkos mezben, zöld nadrágban és zöld sportszárban játszik.

Körülbelül 300 néző látogatott ki a Rohonci útra. A fővárosból mintegy tizenöten jöttek el.

A mérkőzést Szilasi Szabolcs vezeti, két segítője Gyürüsi Gábor és Mohos Milán lesznek.

Haladás: Szép - Csontos, Paternotte, Kuttor, Devecseri - Diouf, Rajos, Lattenstein, Sipos - Kenesei, Irhás.

A Hali cseréi: Rózsa, Nagy Z., Kovács I., Skriba, Simon A. és Rácz.

FTC: Haber - Joaquin, Dragóner, Alcantara, Sváb - Adnan, Lipcsei, Schembri, Kulcsár - Shaw, Mamic.

Kispad: Hermány, Nyilasi, Vattai, Papp, Gárdos, Szabó, Takács.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!