Győzni megyünk Győrbe

Róth Antal elképzelhetőnek tartja, hogy előfordulhat olyan szituáció, ami után az egy pontnak is örülnénk, de a cél a három megszerzése. A legnagyobb meglepetés, hogy kimaradt Bogdanovic.

A Szombathelyi Haladás szombaton este 18 órakor Győrben játszik bajnoki mérkőzést. A találkozót a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben közvetíti.

Itt tavasz, ez pozitív

A Szombathelyi Haladás fontos győzelemmel a háta mögött, tavaszi napsütésben és zökkenőmentesen készült a szombati találkozóra.

– A győzelem nagyon kellett nekünk, de megnyugodni nincs okunk – mondta Róth Antal vezetőedző. Itt tavasz, ennek és a hétvégi győzelemnek jó hatással kell lenni a srácokra, ráadásul zökkenőmentes hetet tudhatunk magunk mögött, sérültjeink állapota is szépen javul. Egy nagyon nehéz ellenfél otthonában kell eredményesen szerepelnünk. A mi helyzetünkben nincs más cél, mint a három bajnoki pont megszerzése, így a találkozó előtt csak ezzel lennék elégedett. Persze előfordulhat, hogy úgy alakul a meccs, hogy az egy pontnak is nagyon örülünk majd.

A Szombathelyi Haladás tervezett kezdőcsapatában ezúttal nem szerepel Igor Bogdanovic neve. Ha Róth Antal a kezdésig nem gondolja meg magát, akkor a Rózsa – Schimmer, Guzmics, Lengyel, Tóth – Rajos, Simon Á., Hamosi – Nagy, Oross, Sipos összeállításban vesszük fel a harcot a Győr ellen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!