Rangadó

Ha a Haladás II. nyer Sopronban, nagy lépést tesz, hogy odaérjen a dobogóra.

Minden adott egy jó meccshez

Az NB III. Bakony-csoportjának 19. fordulójában, szombaton délután négy órától a második helyezett Sopron otthonába látogat a tabellán negyedik Szombathelyi Haladás II.

– Örömteli, hogy a tabellán elfoglalt helyezésünk miatt rangadónak nevezhetjük ezt a meccset – mondta honlapunknak Máté. Jó ellenféllel játszunk, jó pályán, valószínűleg szép számú közönség előtt, szóval minden adva lesz ahhoz, hogy jó meccset vívjunk velük. Kíváncsian várom, hogy fiataljaink hogy birkóznak meg ezzel a szép feladattal. Masszív csapat a Sopron, kimagasló a védőjátékuk, alig kapnak gólt. Pontrúgásaik nagyon veszélyesek. Remélem, hogy javuló támadójátékunkkal sikerül borsot törni az orruk alá.

Szalai Roland és Nagy Bálint beteg, így ők biztosan nem játszanak.

A zöld-fehérek várhatóan a Gőcze – Szvoboda, Jagodics, Devecseri, Farkas – Tar, Szakály, Radó, Horváth D. – Skriba, Gyurján összeállításban lépnek pályára.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!