Kimondottan élvezhető és jó futballt játszottunk

Állítja Sipos Norbert, aki szerint a Haladás Kecskeméten nyújtotta tavasszal a legjobb produkciót.

Legutóbbi három meccsén két győzelem és egy döntetlen a Szombathelyi Haladás mérlege. A zöld-fehérek az elmúlt hetek sikereinek köszönhetően négy helyet előreléptek a tabellán.
A csapathoz hasonlóan Sipos Norbert is egyre jobb formában játszik. A középpályás a KTE ellen megszerezte idei első gólját.

– Kicsit akadozva indult be a gépezet – mondta honlapunknak Sipos. Ez talán annak is betudható, hogy sok új játékosunk volt, össze kellett rakni a csapatot. Illetve az elején elég jó csapatokkal játszottunk. A nehéz ellenfeleken már túl vagyunk. Innentől kezdve jönnek a riválisok elleni derbik. Szerintem a hétvégén, a Kecskemét elleni meccsünk volt az eddigi legjobb tavasszal. Kimondottan élvezhető és jó futballt játszottunk. Nagyon szeretném, ha nyernénk Diósgyőrben is, meg is teszünk ezért mindent. Fontos lenne, hogy minél előrébb végezzünk a tabellán. Ami a saját teljesítményemet illeti: meglátszik azért, hogy az Achilles-ín sérülésem miatt az alapozás nagy részét kihagytam. Eléggé vegyes produkciót nyújtottam. Talán most kezdem utolérni magam.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!