Többen is sérüléssel bajlódnak a Szombathelyi Haladásnál, így nincs könnyű helyzetben Róth Antal vezetőedző, amikor kijelöli kezdőcsapatát a holnapi, Honvéd elleni találkozóra.
Simon Ádám a Lombard elleni meccs utolsó percében esett rá a vállára, Halmosinak a bokája, Molnárnak pedig az Achilles-ína fáj. Tegnap egyikük sem tudott teljes értékű munkát végezni. Ráadásul a tréningen Keneseinek is megrándult a dereka.
Várhatóan a Rózsa – Schimmer, Guzmics, Lengyel, Tóth – Simon Á., Molnár, Halmosi – Nagy, Oross, Sipos összeállításban szerepelnek a zöld-fehérek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!