Illés Béláék további üzletrészt vennének a Haladásból

A csütörtöki közgyűlés tárgyalja. 7 %-ot szeretnének megvenni, ezzel többségi tulajdonosok lennének, és több anyagi áldozatot vállalnának a csapatért.

A HALMILL Kft. képviseletében Illés Béla ügyvezető azzal fordult hozzám, hogy – a Haladás felnőtt férfi labdarúgócsapatát működtető Kft. eredményes működésére és a csapat várakozáson felüli bajnoki szereplésére tekintettel – a társaságnak szándékában áll a szombathelyi labdarúgás működtetésében és fejlesztésében vállalt szerepét kiterjeszteni. Vételi ajánlatot tett az Önkormányzat, mint társtulajdonos részére a Haladás Kft.-ben meglévő további 7% mértékű üzletrésze vonatkozásában 210.000,- Ft összegű vételár egyösszegű, azonnali megfizetése ellenében – áll az önkormányzat oldalán is megtalálható előterjesztésben, amelyet Ipkovich György polgármester írt alá.

Amennyiben a közgyűlés elfogadja, és eladja a kért tulajdonrészt, szerződésben rögzítik, hogy a többségi tulajdonosnak nem lesz lehetősége a csapat nevének, címerének, és a bajnoki mérkőzései helyszínének a megváltoztatására, de a szavazatok 75 %-a kell az ügyvezető és a vezetőedző megválasztásához is.

Ha a közgyűlés a kérést további tárgyalásra érdemesnek találja, akkor a HALMILL Kft.-nek nyilatkoznia kell arról, hogy milyen szindikátusi szerződésben akarják rögzíteni a Haladás Kft. működtetésében való aktív közreműködésüket, de felül kell vizsgálni a meglévő megállapodást, míg az értékesíteni kívánt üzletrész valódi értékét könyvvizsgálónak kell megállapítani.

Noha nem tudhatjuk, hogy milyen döntés születik csütörtökön, egy biztos, korábban mindkét politikai oldal hangsúlyozta a magántőke bevonásának fontosságát a város két legnagyobb sportklubjának életébe.

Illés Béláék üzletrész vásárlási szándékát segítheti a város nehéz anyagi helyzete is, hiszen a csapat működtetéséből 7 %-al többet vállalnának, mint az önkormányzat, az így megspórolt pénzt pedig másra fordíthatja a testület.

A Szombathelyi Haladás tulajdonosai százalékuk arányában vállalják a csapat működtetését. Így a jelenlegi 360 milliós költségvetésnél ez azt jelentené, hogy több, mint 25 millió forinttal fizetnének többet Illésék, míg a városnak ennyivel kéne kevesebbet fordítani a csapatra.

Döntés csütörtökön.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!