Sipos Norbert: (még) három év zöld-fehérben

Nagy Gáborért Skribát adjuk kölcsönbe az MTK-nak, Molnár Balázs is aláírta szerződését.

Sajtótájékoztatót tartott ma délután a Szombathelyi Haladás, ahol Tóth Miklós manager igazgató bevezetője után Czeglédy Csaba sportért felelős alpolgármester vette át a szót.

Molnár, Nagy, Sipos marad a Haladásnál
Molnár Balázs nagy Hali szeretetről tett tanúbizonyságot
Mészáros Zsolt

– Molnár Balázs sok szombathelyi kötődésű játékost is meghazudtolva nagy Hali szeretetről tett tanúbizonyságot, amikor az utóbbi hónapokban többször kijelentette, hogy ha meg tudunk egyezni, szívesen maradna a Haladásban. Meg tudtunk, így a saját posztján az ország egyik legjobb focistája nálunk folytatja pályafutását. Szerződésében szerepel egy pont, mely szerint egy magas kivásárlási áron külföldre távozhat. Sipos Norberttel kapcsolatban azt mondhatom, hogy a „megtévedt bárány” végleg hazatért. Három évben állapodtunk meg. Norbit több NB I-es csapat is kereste Az ő szerződésében egyébként nincs olyan kikötés, mint Balázséban – mondta.

Az asztalnál ott ült Nagy Gábor is, róla Czeglédy elmondta, hogy két éves szerződés köti még az MTK-hoz, de Illés Bélának sikerült megegyeznie Domonyai Lászlóval, az MTK vezetőjével, hogy Skriba Mátéért cserébe a következő szezonban is nálunk folytathatja a jobbszélső.

Molnár, Nagy, Sipos marad a Haladásnál
Nagy is marad a Haliban
Mészáros Zsolt

– Természetesen Skribáról nem mondtunk le végleg, az ő esetében is kölcsönszerződésről van szó. Az egyezségről aláírt szerződés még nincs, de a kézfogás már megtörtént – tette hozzá.

Ezt követően Molnár Balázs és Sipos Norbert is aláírta szerződését.

A Szombathelyi Haladás továbbra is tárgyalásokat folytat Paternotte megtartásáról, de más középső védővel is kapcsolatban áll a klub. Erre azért is szükség van, mert tegnapi hírünket mintegy megerősítve, hivatalosan is elhangzott, hogy Kuttor Attila nem folytatja pályafutását.

Zárásként szó esett arról is, hogy miután a Haladás a Hull Citybe hazatérő Halmosi kivételével egyben tartotta csapatát, a mostani bajnokság nagy feladata lesz a fiatalok beépítése is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!