Elkezdi a Haladás II

Czafit Richárd játékengedélye nem érkezett meg.

A Szombathelyi Haladás NB III.-as csapata a Sopron otthonába látogat, ahol szombat este hét órakor játssza idei első összecsapását. A Hali Mursits – Szvoboda, Jagodits, Nagy, Farkas – Szakály, Kalász, Radó, Horváth – Milkó, Gyurján összeállításban kezd majd.

- Sajnos Czafit Richárd játékengedélye nem jött meg Ausztriából, erre még egy két hetet biztosan várnunk kell. Így újoncot tudunk majd avatni, az U17-es válogatott Milkó Dávid személyében. Mursitson kívül nem kapunk vissza egy játékost sem a felnőtt keretből. A bajnokesélyes Sopron valószínű, hogy le akarja majd tenni a névjegyét, hogy rajtunk keresztül sikerül-e, vagy sem, ez majd elválik. A játékosaink zöme 2-3 éve játszik már az NB III.-ban, így remélem, hogy egy szoros, közönségszórakoztató mérkőzést fogunk játszani - mondta honlapunknak Simon Attila szakmai igazgató.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!