Lombard Pápa FC - Szombathelyi Haladás 5-1. Online közvetítés

Az NB I. negyedik fordulójában, ma este hét órától a Lombard Pápa otthonában szerepel a Szombathelyi Haladás. Kövesse nyomon velünk az eseményeket!

90. perc: Véget ért ez az érdekes mérkőzés. Volt itt minden. Története során először nyert a Lombard Pápa a Szombathelyi Haladás ellen.

90. perc: Maric lőtt kapura 27 méterről. Fölé.

89. perc: Bárányos hanyag csellel fektetett el két védőnket a tizenhatosunkon belül, majd laposan középre adott, az egyik pápai még átlépte a labdát, érkezett Maric, és a kapu jobb oldalába helyezett. 5-1

86. perc: Venczel adott középre a jobb oldalról, Maric az ötösről fejelt fölé.

84. perc: Csontos váltotta Tóthot, Rácz pedig Orosst.

83. perc: Újabb tizenegyest kapott a Lombard! Rebryk esett el a tizenhatosunkon belül. A büntetőt Gyömbér a jobb alsóba lőtte. Rózsa eltalálta az oldalt, de nem tudott hárítani. 4-1

81. perc: Bárányos tekert középre, Germán az ötös sarkáról a hosszú sarokba csúsztatott. 3-1

80. perc: Germán tört be a tizenhatoson belülre, becsapott két védőt, már szemben állt Rózsával, ám Tóth bevetődött és nagy bravúrraé mentett.

79. perc: Abwo-Germán csere a Lombardban.

74. perc: Rebryk kapott sárgát, Tóthot rúgta fel.

73. perc: Egy jobb oldali Lombard szöglet után Bárányos fejelt kapura 4 méterről, Rózsa nagy bravúrral védett.

72. perc: Rebryk váltja Takácsot.

68. perc: Újabb kiállítás!!! Ezúttal Lattensteint küldte le Garcia. Venczelt rúgta fel a Hali középpályása, de ez azért durva ítélet.

A Lombard Pápa története során még soha, semmilyen sorozatban nem tudta legyőzni a Szombathelyi Haladást...

65. perc: Heffler adott középre a bal oldalról, Quintero érkezett és 5 méterről kapura fejelt. Rózsa hatalmas bravúrral védett.

61. perc: Keneseit váltja Lattenstein.

58. perc: Venczel érkezik Rajnay helyére.

56. perc: Kettős emberhátrányban a Haladás! Nagy csúszott rá Rajnayra hátulról, amiért Garcia kiállította őt. Molnár hevesen reklamált, majd kivette a játékvezető kezéből a piros lapot. Mehetett ő is zuhanyozni.

50. perc: Bárányos estében továbbította a labdát a védők között kilépő Marichoz, aki 12 méterről, ballal a jobb alsó sarokba helyezett. 2-1

48. perc: Nagy pápai helyzettel indul a második félidő. Bárányos tette vissza a labdát Abwonak, aki futtából, 17 méterről lőtt, nem sokkal fölé.

46. perc: Elkezdődött a második félidő. Egyik csapat sem cserélt a szünetben.


47. perc: Véget ért az első félidő. Jobban játszik a Haladás, a meccs azonban döntetlenre áll.

47. perc: Molnár lőtt kapura jó 30 méterről. Lecsúszott, így mellé.

46. perc: Nagy passzolt Keneseihez, aki 14 méterről, jobbal lőtt. Centikkel mellé.

45. perc: Két perc a hosszabbítás.

40. perc: Kenesei végzett el szabadrúgást 23 méterről, szemből. Lövését Szűcs bravúrral védte.

35. perc: Molnár adott zseniális passzt a megiramodó Simon Ádámnak, a Hali középpályása szemben állt a kapuval, ám rosszul vette le a labdát, így oda lett az óriási lehetőség. Hiába passzolt ezt követően középre, a védők üggyel-bajjal tisztázni tudtak.

34. perc: Lengyel rúgta fel Maricot. Villant az újabb sárga lap.

31. perc: Egyenlített a Pápa. Maric esett össze a tizenhatosunkon belül, Garcia továbbot intett, Kepe asszisztens azonban tizenegyest ítélt. Érdekes eset volt... Guzmics hozzá sem ért.
Rózsa balra vetődött, Bárányos pedig a jobb alsóba lőtt. 1-1

28. perc: Heffler végzett el szabadrúgást a jobb oldalról. Kapura csavart, Rózsa a helyén volt, és könnyedén fogta a labdát.

26. perc: A szabadrúgást Kenesei végezte el, lapos lövését Szűcs fogta.

26. perc: Rajnay buktatta Nagyot, amiért sárga lapot kapott.

22. perc: Vezet a Haladás!! Kenesei jobb oldali szögletét Oross csúsztatta meg, a labda a hosszú oldalon érkező Tóth Péter elé került, aki 2 méterről a kapuba gyötörte azt. 0-1

19. perc: Rajnay bal oldali beadása után Bárányos fejelhetett tisztán, ám nagy helyzetben nem találta el a labdát.

17. perc: Simon Ádám kapta a meccs első sárga lapját, miután felrúgta Gyömbért.

13. perc: Kenesei végzett el szabadrúgást kecsektető szögből, a bal oldalról. Laposan élesen középre lőtt labdájába beleért egy pápai védő, így szöglet lett. Veszélyes akció volt.

9. perc: Gyömbér szerzett labdát, majd 23 méterről kapura lőtt. Veszélytelen próbálkozását Rózsa könnyedén fogta.

7. perc: A csapatok egyelőre mezőnyben gyűrik egymást. Remek a hangulat a meccsen.

2. perc: Az első helyzet: Maric lőtt kapura 23 méterről, mellé.

1. perc: A Lombard kezdte a meccset.

A Haladás zöld sportszárban, zöld nadrágban és fehér mezben játszik, míg a Lombard fekete nadrágban, fekete sportszárban és sárga mezben szerepel.

A találkozót a chilei Alvaro Garcia Miquel vezeti, két segítője Vámos Tibor és Kepe Arnold lesz.
Friss emlékeink vannak Garciáról, hiszen a nyitófordulóban a ZTE elleni meccsünket is ő fújta.

A verbális csata elkezdődött a lelátón. Körülbelül 3-400 szombathelyi szurkoló érkezett Pápára.

Fokozott rendőri biztosítás kíséri a találkozót. Kis túlzással egyelőre többen vannak a stadionban, mint a nézők.

Lombard: Szűcs - Takács P., Farkas A., Bíró, Rajnay - Quintero, Gyömbér, Bárányos - Abwo, Maric, Heffler.

Kispad: Takács, Dlusztus, Venczel, Germán, Jovánczai, Zulevs, Rebryk.

Haladás: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Lengyel, Tóth - Rajos, Molnár, Simon Á. - Oross, Kenesei, Nagy G.

Kispad: Szép, Csontos, Korolovszky, Ugrai, Rácz, Lattenstein, Iszlai.

19 órakor kezdődik a találkozó!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!