Utánpótlás: A Fradi érkezik Szombathelyre

Az első fordulóból elhalasztott mérkőzéseket pótolnak szerdán az utánpótlás elit bajnokságokban. A Szombathelyi Haladás U19-es és U17-es csapata a Ferencváros korosztályos együttesét fogadja hazai pályán. Előbbi meccs 13, míg utóbbi 15 órakor kezdődik az Illés Béla Football Akadémia műfüves pályáján.

A fővárosiak az U17-es bajnokságban 1 döntetlennel és 1 vereséggel állnak, míg az eggyel idősebb korosztályban 2 vereség a mérlegük.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!