Pénteken délután öt órától a Videoton otthonában szerepel a Szombathelyi Haladás.
Csertői Aurél edző az eltiltott Molnár játékára még mindig nem számíthat. Guzmics meggyógyult, Lengyel viszont még nincs 100 %-os állapotban, így ő csak a kispadon foglal helyet. Lattenstein továbbra is sérült, Szép pedig lebetegedett, így Mursits lesz a cserekapus.
A Haladás várható kezdőcsapata: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Korolovszky, Tóth P. – Rajos, Simon Á., Irhás – Nagy, Kenesei, Oross.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!