Ma este fél nyolctól ismét hazai pályán szerepel Szombathely NB II-es futsal csapata, az AdmirálHaladás VSE. A zöld-fehérek Magyar Kupa mérkőzésen fogadják a Tolna-Mözs másodosztályú csapatát.
A találkozót a Haladás Rohonci úti csarnokában rendezik. A belépés ingyenes.
Az első tíz jelentkező néző a félidőben hetes rugó versenyen vehet részt, a győztes jutalomban részesül.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.