Aczél Zoltán lehet a befutó

Ma délután négy órakor ülésezik a Szombathelyi Haladás taggyűlése, itt születhet döntés az új tréner személyéről. Zorán Kuntics és Artner Tamás neve is felmerült.

A Nyugat.hu információi szerint a ma délutáni taggyűlésen a Halmill Kft.-t Illés Béla telefonon képviseli. Úgy tudjuk, a vezetők többsége Aczél Zoltánt szeretné az együttes vezetőedzőjének, így nagy valószínűséggel a válogatott korábbi másodedzője irányítja a zöld-fehéreket.

Információink szerint a tegnap elhangzott neveken kívül még Zorán Kuntics és Artner Tamás neve is a kalapban van. Munkatársunk a helyszínen van, így ha megszületett a döntés, azonnal tájékoztatjuk olvasóinkat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!