"Nem kérek magam felé türelmet"

Mondta Aczél Zoltán a szerda esti, általa kezdeményezett ankéton. Sokan voltunk, jó volt a hangulat, a szurkolók bizakodóan mentek haza.

Székfoglaló

A klubot Tóth Miklós managerigazgató és Vörös Csaba technikai vezető képviselte - a nagy taps pedig Aczél Zoltán vezetőedzőnek és Székely Tibor pályaedzőnek járt. Rekedten szólt a mintegy 100 főnyi tömeghez az új mester, rögtön ennek az okát is elmondta: az elmúlt napokban többet kiabált, mint annak előtte...

- Nehéz helyzetben lévő csapathoz jöttem, emiatt is kértem a találkozás lehetőségét. Nem véletlenül vagytok elégedetlenek - mondta a szurkolóknak, majd hozzátette: célom a nézők visszacsalogatása. 27 hónapig voltam a REAC-nál és a válogatottnál, dolgoztam a lehetetlen küldetésnek kikiáltott Siófoknál, voltam Diósgyőrben. Szombathelyre sem én jelentkeztem be, hanem Illés Béla hívott fel, hogy vállalom-e a feladatot. Nagy megtiszteltetés számomra, remek hagyományokkal és népes szurkolótáborral rendelkező klubnál dolgozhatok. Játékospárti vagyok, és rögtön mondom: nem kérek magam felé türelmet! Azt ígérem, hogy a bennmaradás érdekében mindent el fogunk követni - reálisan ez a célunk.

Marad-e a felállás?

- Még a magyar NB I-ben is komoly taktikai csata egy-egy meccs. Nehéz a játékrendszerekről beszélni, ám az biztos, hogy a 4-3-3 nem marad meg. A játékosállományt megismerve mást gondolok, ez lehet kéttámadós rendszer, vagy lehet 4-2-3-1, de biztos, hogy nem háromvédős rendszer. Edzésen már ezt gyakoroljuk: a támadófutballon szeretnék változtatni, talán már a kezdőcsapat is megvan a fejemben.

- Milyen a csapat erőnléte?

- Heti nyolc edzéssel készülünk. Hétfőn délelőtt konditermi vagy fakultatív edzésről beszélünk. Délután, majd kedden és szerdán kétszer-kétszer a fizikai felkészítésen van a hangsúly, szerda délután videózunk is. A csapat erőnlétét látva az általam elképzelt terhelésből vissza kellett vennem 20%-ot.

- Van-e olyan játékos a fiatalok között, aki alkalmas lehet a kezdőbe kerüléshez?

- Lassú a csapatunk most, kontrajátékra nem igazán alkalmas. Nálam nincsen öreg és nincsen fiatal játékos. Játékos van. Az itt megismert fiataloknak azonban nem jó a mentalitása. Megelégedettnek is tűnnek, ezen változtatni kell. Én nem járok a játékosok után: az, hogy ki mit csinált a szabadidejében azt én úgyis látom az edzéseken.

- Hogyan látod a két idegenlégiós szerepét?

- Van hátra öt, vagy öt plusz kettő meccs. Addig igazolni nem lehet. Obric még csak kocogott a vállszalag-szakadása után, rossz állapotban van, sajnos most használhatatlan. Télen dől el a sorsa, egy jó alapozással rendben lehet. Fodrek-en látni, hogy mentálisan jó állapotban van, jól lő, kicsit öncélú - ez egy csatárnál nem biztos, hogy baj - erős, sok lehetőséget látok benne.

- Úgy látszik, nincsen versenyhelyzet, többeknek bérelt helye van...

- A hátralévő öt meccsen az a cél, hogy a vonal felett teleljünk. Télen aztán lehet majd versenyhelyzetet teremteni, ha lesz rá lehetőség, akkor 4-5 minőségi játékossal fogunk erősíteni.

- Belefér-e az MK ebben a helyzetben?

- A kupa mindig egy lehetőség. A szerda-szombat ritmus akkor megy, ha van hozzá keret. Komolyan vesszük a kupát, ráadásul ez most mérkőzés-lehetőséget és taktikai variációs lehetőséget jelent. Fontos, hiszen 3-4 jó meccsel el lehet érni a nemzetközi porondot, ami pénzbevételt jelent.

- Mi a helyzet Kenesei Krisztiánnal?

- Semmilyen mentális problémája nincsen, Ő, a hozzáállásával vezéregyéniség kell, hogy legyen. Olyan munkát végzett eddig a héten, hogy számítók rá hétvégén.

- Kik alkotják a stábot?

- Székely Tibor segítőm mellett a stáb tagja még Jagodics Zoltán, a kapusedző pedig Jakab Csaba. A csapatorvos a Markusovszky kórház sebész-traumatológusa Dr. Kelemen Péter. Vele napi kapcsolatban vagyunk, tájékoztat a sérültekről, a rehabilitációról.


Hasznos volt az ankét, de...

Ahogy az előző ankétot Köbüki fórumozó kezdte, úgy most ezt ő zárta:
- Nagyon hasznos volt az ankét, de, hogy tíz, nyeretlenül megvívott meccs után az új edzőnek kell kezdeményeznie az ankétot, az érdekes.

Kifejtette véleményét azokról is, akik veszélyeztethették a Haladás NB I-es tagságát, majd sok szerencsét kívánt a stábnak, hiszen az ő sikerük a mi sikerünk is egyben!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!