Kölcsönben a Hali fiataljai

Szép Tamás új csapatot talált magának.

A Szombathelyi Haladás két fiatal futballistáját több játéklehetőség reményében kölcsönadta. A támadó Rácz Ferencet az NB II-es Ajkának, míg a védő Nagy Zoltánt a szintén másodosztályú Tatabányának adta kölcsön a zöld-fehér alakulat. Tóth Miklós managerigazgatót épp Tatabánya felé értük utól.

- A szóbeli megállapodások már megszülettek, a szerződések aláírására a napokban kerül sor. Most is épp Tatabányára tartok, hogy Nagy Zoli ügyére pontot tegyünk. - mondta el honlapunknak Tóth Miklós.

Szép új csapata

A csapat háza tájához tartozó hír még, hogy a Haladás volt hálóőre, Szép Tamás tegnap megegyezett az osztrák Mannersdorf együttesével, így a 37 esztendős kapus a jövőben Ausztriában folytatja pályafutását.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!