A Magyar Kupa harmadik fordulójában, azaz a legjobb 32 közé jutásért már az OTP Bank Ligában szereplő együttesek is bekapcsolódnak. Ma a Magyar Labdarúgó Szövetségben versenyszervezési osztálya elkészítette ennek a körnek a sorsolását. A Haladás Sopron Bank együttes az NB II Nyugati-csoportjának újoncához, a Soproni VSE-hez látogat majd. A továbbjutás egy mérkőzése dől el, a találkozó tervezett időpontja 2011. szeptember 21., szerda.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!