Honlapunkon mindig különös figyelmet fordítottunk arra, hogy az ifjú Haladás-drukkerek is megismerhessék a zöld-fehérek futballtörténelmét. Az "Eredmények" menüpontban a kezdetektől, azaz 1919-től az 1972/73-as bajnokságig böngészhettek eddig a szurkolók az eredmények között.
Most újabb rész készült el, egészen 1977 nyaráig, amikor is az addigi idők legjobb bajnoki eredményét érte el a Haladás. Elérhető akár az alábbi linkről is: http://haladasfc.nyugat.hu/tartalom/rovat/haladas_eredmenyek
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!