A Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottsága elkészítette a hétvégi forduló játékvezető küldését. A nyolcadik forduló Videoton FC-Haladás Sopron Bank találkozóját Fábián Mihályra bízták. A sporttárs legutóbb a Haladásnak a 2010/2011-es bajnokság 25. fordulójában vezetett. Az Újpest elleni hazai mérkőzésen a túlfűtött hangulatban négy szombathelyi is sárga lapot kapott beszédért. Halmosi Péter sajnos kétszer is, így ő akkor a kiállítás sorsára jutott.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!