Játékvezető-küldés a hétre

Kétszer lép pályára tétmérkőzésen a héten a Haladás Sopron Bank gárdája. Először az SVSE-GYSEV-Goldschmit vendégeként kupamérkőzésen. A találkozót Berke Balázs fújja majd, segítői Gyarmati II Tibor és Márton Zsolt lesznek. Berke idén mutatkozhatott be az NB I-ben, eddig két mérkőzést vezetett (Siófok–Újpest 2–0, Kaposvár–Paks 4–4).

Az OTP Bank Liga 10. fordulójában Újpestre látogat az Aczél-együttes. A Szusza Ferenc Stadionban Veizer Roland működik majd közre, az asszisztensek pedig Dr. Varga Zsolt és Demeter János. Egyik csapatnak sem vezetett még idén a játékvezető.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!