Arról már korábban beszámoltunk, hogy megállapodott egymással a Haladás és Rózsa Dániel. A szóbeli egyezséget tettek követték, a kapus ma aláírta három évre szóló szerződését.
- A kapus valóban aláírta a szerződését, amiben van egy rögzített kivásárlási ár - erősítette meg honlapunknak Illés Zoltán, Rózsa menedzsere.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!