A jövő héten a magyar ligaválogatott az U-21-es csapat ellen játszik felkészülési mérkőzést. Egervári Sándor a Haladás Sopron Bank kapusát, Rózsa Dánielt és bal oldali játékosát, Halmosi Péter válogatta be az NB I-es futballistákra épülő csapatba.
Róth Antal is kijelölte mindeközben az U-21-es csapatot. Ennek tagja a szombathelyi középpályás, Iszlai Bence, azaz két válogatottban három vasi játékos játszik április 24-én, Telkiben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!