A jövő héten zárjuk a Ligakupát

Egy héttel korábban lesz a gyirmóti meccs.

Az OTP Bank Liga a jövő héten, míg az NB II már ezen a héten befejeződik: a Ligakupa kiírása alapján az utolsó kör pedig december 5-én lesz. Azonban az A-csoportban, az erre az időpontra kiírt Gyirmót FC Győr–Szombathelyi Haladás találkozó előre hozataláról egyezett meg a két klub, így jövő szerdán lesz a meccs.

Már egyik csapat sem léphet tovább a négyesből, így a mérkőzés tétje a csoport harmadik helyének megszerzése lesz.

A Ligakupa A-csoportjának 6. fordulójából előrehozott találkozó új időpontja tehát: 2012. november 28., szerda, 15:00 óra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!