Németh Márió a Hali új csodafegyvere

NBII után rögtön az NBI, pedig jó játékosok vannak a posztján.

Az elmúlt évek szokásaihoz híven már az idei szezonban is több tehetséges fiatal labdarúgó kapta meg a lehetőséget a Szombathelyi Haladás felnőtt csapatában. Artner Tamás bízik az Illés Akadémia növendékeiben, ennek is köszönhető, hogy többen is egyre több lehetőséghez jutnak az NB I-es csapatban, melyet meg is hálálnak a szombathelyi fiatalok – például a Győr elleni utolsó fordulóban Kalász Milán jegyezte a szombathelyiek egyenlítő, mint később kiderült, pontot érő találatát.

Az utolsó két őszi fordulóban egy újabb tehetséges fiatal bizonyította, hogy számíthat rá a szakmai vezetés. Németh Márió nyáron került fel a zöld-fehérek NB II-es csapatába, de őszi teljesítményével olyannyira meggyőzte Artner Tamásékat, hogy az Eger, illetve a Győr ellen már az NB I-ben is bemutatkozhatott a fiatal középpályás. Németh a haladasfc.hu érdeklődésére elmondta, nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy válogatott játékosokkal léphet pályára, de nem szállt el a dicsőségtől, tudja, még sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy stabil NB I-es játékos váljék belőle a későbbiekben.

– Az Eger ellen debütált az NB I-ben, a mérkőzés után pedig Artner Tamás is kiemelte a teljesítményét. Ön is úgy véli, hogy jól ment a játék?

– Úgy érzem én is, hogy sikerült jól beszállnom a második félidőben – emlékezett vissza első NB I-es találkozójára a 17 éves szombathelyi középpályás, Németh Márió. – Igyekeztem mindent úgy csinálni, ahogy azt a mester kérte tőlem a szünetben, és ez nagyrészt sikerült is.

Németh Márió megtisztelőnek tartja, hogy válogatott játékosokkal szerepelhet egy csapatban.
Vágvölgyi Bálint

– Milyen érzés volt ilyen fiatalon, alig néhány hónappal az NB II-es debütálás után az első osztályban szerepelni? Könnyű volt a beilleszkedés? Értem ezalatt az edzéseket is, természetesen.

– Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy egy olyan csapatban léphettem pályára, ahol több felnőtt válogatott játékos is szerepel. Nagyon hálás vagyok a vezetőknek, edzőknek és a játékostársaknak ezért a bizalomért, melyet igyekszem legjobb tudásom szerint meghálálni. A beilleszkedéssel nem volt probléma, mindenki nagyon segítőkész volt, hamar befogadott a társaság. A rutinos játékosoktól sokat lehet tanulni, például Halmosi Péter is sok fontos tanáccsal szokott ellátni minket, tényleg mindenki azon van, hogy a fiatalok minél könnyebben lépjenek egyről a kettőre.

– Nem volt könnyű hétvégéje az Eger elleni bajnoki után, hiszen 24-én Budapesten az első, 25-én Veszprémben a második csapattal vendégszerepeltek. Utóbbin kilencven percet játszott, mennyire fáradt el ezután?

– Tényleg nem volt egyszerű feladat. Veszprémben a 90. percben már nagyon nehezen mentek a sprintek, éreztem, hogy elfáradtam a végére. Nem is annyira a fizikai megterhelés rovására írnám ezt, sokkal inkább az utazások vettek ki belőlem sokat azon a hétvégén.

Tavasszal még nem biztos, hogy a kezdőcsapatba verekszi magát a Hali fiatalja.
Vágvölgyi Bálint

– A Győr ellen is növelte NB I-es mérkőzéseinek számát, ennek fényében mit vár saját magától tavasszal? Sikerülhet kiharcolni a kezdőcsapatbeli helyet?

– Ezt nagyon nehéz még megmondani. Nagyon jó játékosok játszanak velem egy poszton a Haladásban. Nekem még fejlődnöm kell, mind fizikálisan, mind technikai tudásban ahhoz, hogy stabil NB I-es játékos legyek. A rutinos játékostársaktól is sokat tudok tanulni, ezt pedig mindenképpen szeretném kihasználni az első csapatnál. Úgy érzem, arról még korai beszélni, hogy mikor leszek stabil kezdőjátékos az NB I-ben. Az a célom, hogy minél többet tanuljak, és meggyőzzem a szakvezetést arról, hogy jó csereként számíthatnak rám tavasszal az NB I-ben. Innen pedig már könnyen előrébb tud lépni az ember.

– A Haladásban és a Haladás II-ben is érdekelt immáron. Hogy értékeli a két csapat őszi teljesítményét?

– A második csapattal a hatodik helyen zártuk az őszt, újoncként ez szép teljesítmény az NB II-ben. A felnőtt csapat teljesítménye lehetett volna jobb is, sokszor nem állt mellénk a szerencse sem, úgy érzem, tavasszal előrébb fogunk lépni az NB I-ben, képes rá ez a keret!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!