A teher a Videotonon van

Artner Tamás úgy gondolja, hogy a Haladásnak nem jött jól, hogy vasárnapi ellenfelünk búcsúzott a nemzetközi küzdelmektől.

Vasárnap fél öttől a Videoton otthonában lép pályára a Szombathelyi Haladás NB I-es labdarúgócsapata az OTP Bank Liga 2013/14-es szezonjának nyitófordulójában. A zöld-fehér labdarúgók két és fél hetes nyári szünet után június közepén álltak újra edzésbe, és általában napi két tréninggel, és számos edzőmeccsel készültek az új idényre. A Hali vasárnapi ellenfele nagy meglepetésre már az első körben búcsúzni kényszerült az Európa-Liga küzdelmeitől, és Artner Tamás vezetőedző szerint ez nem jött jól a Haladásnak.

- Úgy készülünk, mint bármelyik másik csapat ellen, semmivel sem másabb mérkőzés ez, mint a többi. A bajnoki cím legfőbb várományosa ellen kezdjük a szezont. Egy nagyon nehéz mérkőzésre számítok, de megpróbálunk tisztességesen felkészülni, és a lehető legjobb eredményt elérni. A Videotonnak itt a magyar mezőnyben nincsenek nagyon gyenge pontjai, de az mellettünk szólhat, hogy nekik hazai környezetben minden meccsen kötelező a győzelem, és ez nagy terhet rak a játékosaik vállára, nekünk ezt kell valahogyan kihasználnunk. Meglepett, hogy búcsúztak a nemzetközi kupából, mert egyértelműen azt vártam, hogy ők jutnak tovább. Úgy gondolom, hogy ez nem is jött jól nekünk, nagyon reménykedtem, hogy még versenyben lesznek. Egyrészt jó lett volna a magyar labdarúgásnak is, a mi szemszögünkből pedig azért, mert készülhettek volna a nemzetközi meccsekre, és talán a bajnoki mérkőzésünk kicsit másodlagos lett volna számukra - mondta Artner Tamás.

A Szombathelyi Haladás várható kezdőcsapata:

Rózsa – Schimmer, Guzmics, Fehér, Tóth. P – Nagy G., Iszlai – Gyurján, Radó, Halmosi - Ugrai

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!