A Barcelona és a Bayern München tehetségei mellett kapott helyet a Haladás támadója.
Radó András is bekerült a labdarúgással foglalkozó inbedwithmaradona.com TOP100-as listájára. A portál minden évben megnevezi azt a száz fiatal játékost, akik véleményük szerint nagy jövőt futhatnak be későbbi karrierjük során.
A mostani listára az 1992-es korosztály, illetve az utána született labdarúgók kerülhettek fel. Radó mellett egy másik magyar utánpótlás-válogatott játékos, a holland Heerenveenben futballozó Otigba Kenneth teljesítménye sem kerülte el a szerkesztők figyelmét.
Radó és Otigba igencsak előkelő mezőny tagjának mondhatja magát, hiszen a többi között a Barcelona kiválósága, a brazil Neymar, a Bayern sztárja, David Alaba, vagy a szintén müncheni Mario Götze is szerepel a névsorban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!