Szombat délután négy órától a Mezőkövesd lép pályára a Rohonci úti stadionban az OTP Bank Liga 26. fordulójában. A zöld-fehérek kemény kilencven perc elé néznek, mivel a Mezőkövesd a kiesés elől menekül, ezért minden megszerezhető pontra szüksége van. Az esélyek mindenképpen a Hali mellett szólnak, mivel Szombathelyről ritkán távoznak ponttal az ellenfelek. Véber György csapata az eddig nyolc tavaszi mérkőzésén egy győzelmet, két döntetlent és öt vereséget gyűjtött be. A Szombathelyi Haladás vezetőedzője, Artner Tamás szerint a Mezőkövesd számára vízválasztó lesz a szombati mérkőzés.
– Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, mert a Mezőkövesd nehéz helyzetben van. Nagyon veszélyezteti őket a kiesés réme, ráadásul utánunk az összes élcsapattal játszanak, ezért nekik ez egy vízválasztó meccs lesz. A Mezőkövesd kontráira oda kell figyelnünk. Úgy kell majd támadnunk, hogy hátul mindig masszívak tudjunk maradni. Véber György csapatában rendkívül gyors támadók vannak, ezért őket kontrollálnunk kell folyamatosan. Fontos, hogy mi uraljuk a mérkőzést. Természetesen győzelmet várok a szombaton – mondta Artner Tamás.
A Haladás várható kezdőcsapata: Rózsa – Fehér, Guzmics, Tóth P., Bosnjak – Iszlai, Simon Á. – Hrepka, Nagy G., Halmosi – Radó.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!