Még nem dőlt el a bennmaradás

A Haladás futsalcsapata 6-5-re kapott ki a Debrecen otthonában.

A teremlabdarúgó NB I alsóházi rájátszásában, pénteken este a Debrecen vendége volt a Swietelsky-Haladás VSE. Komoly téttel bírt a találkozó, hiszen ha nyer a Hali, úgy biztosan elkerüli az osztályozót.

Már az első percben vezetést szerzett a Debrecen Fekete Viktor révén, ám Németh Péter öt perccel később egalizált. A 15. percben ismét a hazaiaknál volt, az előny, akkor Varga Dániel mattolta a Haladás védelmét, a szombathelyiek azonban Horváth Péter találatával egy percen belül válaszoltak, sőt a félidő hajrájában Németh második góljával az előnyt is kicsikarták a szünetre.

A fordulás után azonban ismét egy gyors góllal nyitott a hazai együttes – Kiss Attila jegyezte –, majd Nagy Imre hét perc alatt háromszor is bevette a szombathelyi kaput, így eldőlni látszott a találkozó. Az utolsó két percben két gólt is szerzett a Hali – előbb Kondor Martin, majd Horváth Péter volt eredményes –, ám egyenlíteni már nem sikerült, így 6-5-re nyert a Debrecen.

Győzelmével a DEAC utolérte a Haladást: mindkét együttes 31 ponttal várja az utolsó két fordulót, így továbbra is nyílt a verseny a tabella második felében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!