Csütörtökön kora délután a Ferencváros hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolta a Szombathelyi Haladás válogatott védőjét, Bosnjak Predragot.
A főként a bal szélen bevethető játékos tavaly nyáron igazolt Szombathelyre, és összesen 35 tétmérkőzésen erősítette a csapatot. Bosnjak 2013-ban kapta meg a magyar állampolgárságot, egy nappal ezelőtt pedig már be is mutatkozhatott a magyar válogatott színeiben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!