Mint arról korábban már beszámoltunk, a Szombathelyi Haladásnál kezdte meg a felkészülést a Győri ETO lejáró szerződésű utánpótlás-válogatott csatára, Novák Csanád.
A 20 éves támadó szóban meg is egyezett a Hali vezetőivel, s úgy tűnt, napokon belül alá is írja szerződését, ám hétfőre meggondolta magát.
Kedden reggel aztán a Kecskemét honlapja számolt be arról, hogy Novákkal hároméves szerződést kötött a klub, így a fiatal támadó bár szóban elígérkezett, mégsem lesz a Haladás játékosa.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!